Csontváry életmű kutatás

2010-es évektől megindult füzéri várrekonstrukción túlmutató közös gondolkodás keretében – került sor egy művészeti életmű kutatás előkészítésére Csontváry Kosztka Tivadar munkássága kapcsán. Ebben az együtt gondolkodásban nem csak lelkes filoszok vettek részt, hanem a művészeti felsőoktatás, illetve a természettudományos kutatás elismert szakértői is.

A van Gogh és a Rembrandt életmű kutatások eredményeiből is tudható, hogy azok új, tudományos eredményei beépülnek a szakcikkekbe, ismeretterjesztő írásokba, televíziós műsorokba vagy akár videómegosztó tartalmakba: összességében a művészeti témájú közbeszéd nyilvánosságába, amely információfolyamok így újabb érdeklődést, megújult kulturális keresletet eredményeznek. A természettudományos haladás így kapcsolódik össze egy művészeti-turisztikai, azaz a kultúrafogyasztó embereket megszólító nemzetközi versennyel. Vegytisztán fogalmazva, a kultúrnacionalista versengésnek ez egy átalakult, sajátosan modernizálódott kreatív területe is, amely terepen Csontváry műveinek kutatásával, annak ismertetésével a magyar kultúrának is keresnivalója van.

Megjelent irodalom

Galambos Éva (2024): Szentkirályi Miklóstól kaptam az első Csontváry-mintát… In: Szentkirályi Miklós emlékkönyv, Magyar Restaurátor Kamara, Budapest. pp. 513-537.

A teljes Szentkirályi Miklós emlékkönyv elérhető online:
https://adi001.synology.me/~kcsgy/konyv/Szentkiralyi_emlekkonyv.pdf

Galambos Éva, Pattantyús Manga, Karlik Máté May Zoltán, Horváth Mátyás (2025): Elrejtett rétegek felfedezése mikroszkópos technikákkal; Csontváry Kosztka Tivadar festményeinek alapozóiról; Isis, Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetek 24. pp. 98-116.

Pattantyús Manga, Galambos Éva (2025): Festmények természettudományos vizsgálata; Csontváry anyaghasználata; Élet és Tudomány, LXXX. évfolyam, 51-52. szám: pp. 1620-1623.

Éva Galambos, Máté Karlik, Manga Pattantyús, Mátyás Horváth, Zoltán May (2026): Examination of the Ground Layers and Supports in the Works of the Hungarian Eccentric Painter Tivadar K. Csontváry; npj Heritage Science

Előadások

Éva Galambos, Máté Karlik, Manga Pattantyús, Zoltán May, Mátyás Horváth (2024): Hidden Information in the Ground Layers of Paintings Recovered by Optical and Electron Microscopy; International Conservation & Science Conference October 3 – 4, 2024, Budapest, Day 1, from 4:22:50
https://www.zeiss.hu/microscopy/l/esemenyek/events-2324/icons-2024.html#recording